Bandázás az Őrségben

Pityerszeri műemlék ház

Pityerszeri műemlék

Február elején eszembe jutott végignézni a naptárt, mikorra tervezhető egy jó kis hosszú hétvégés kalandozás valamelyik felfedezésre váró tájegységünkön. Örömmel láttam, hogy nem is kell sokat várni az eseményre, mivel április utolsó hétvégéje négy napot ölel fel, tökéletesen alkalmas hát egy kis kiruccanásra. Rögtön felvetettem a baráti társaságban az ötletet, hogy menjünk el családostól egy közös vakációra.

A kezdeti létszámkérdések mellett fontos döntés volt, hogy melyik részét fedezzük fel az országnak. Fő szempont volt, hogy a Pécs, Budapest és Győr irányába szétszóródott baráti társaság minden tagjának könnyen megközelíthető helyet válasszunk. Ebből a szemszögből kiváló gondolatnak bizonyult az Őrség. Mi régóta vágytunk ráadásul oda; férjem és a gyerekek még sosem jártak azon a dimbes-dombos, romantikus tájon, én pedig csak egyszer, egy osztálykirándulás alkalmával.

Nem volt egyszerű a megfelelő vendégházat felkutatni, lévén igen népes a társaság, összesen hat család igényeit kellett figyelembe venni, köztük gyermek nélkül érkező párokét, továbbá két kisbabáét is. De végül sikerrel jártam, mert rátaláltam egy csodálatosan felújított bababarát szálláshelyre Szalafőn, a Borcsa Portán, ahol mindenkinek jutott egy kis zug, ahova visszavonulhatott és volt elegendően nagy közös helyisége és udvara, ahol együtt lehetett a csapat.

Kalandra fel

Repcemező

Sárgálló repcemező

Pénteken még mindenki intézte ügyes-bajos hétköznapi dolgát, ezért csak későn tudtunk elindulni. Szerencsére jól bírták a gyerekek a hosszú utat, nézték a gyorsan változó tájat, a sárgálló repcemezőket, a messze nyúló zsenge zöld színben pompázó tavaszi dombokat. A rövid autópályán megtett szakaszt útfelújítások lassították, de a kedvünk nem lankadt, Kovacsovics Fruzsina gyerekdalai megadták az alaphangulatot. Már alkonyodott, amikor bekanyarodtunk Papszerre és birtokba vettük a házat. A nagyobbacska gyerekek rögtön benépesítették az udvart és barátságot kötöttek vendéglátónk hasonló korú gyermekeivel.

A szobák elosztását könnyedén megoldottuk, némi pótágy tologatással minden helyiséget megfelelő létszámúra alakítottunk. Mi az egyik földszinti szobát birtokoltuk, amiben az emeletes ágy volt a favorit. Lányaim esténként csereberélték a helyeket, hol a legfelső szinten, hogy az alsón, hol pedig a kihúzható pótágyon aludtak. A legötletesebb szeglete a háznak a sószoba volt, ide be lehetett vackolni reggel, amíg a szülők ébredeztek és elkészült a reggeli, vagy éppen este vacsora után, mesehallgatás idejére. Nagy segítség volt a kisgyerekkel érkezőknek, hogy babakádat, etetőszéket és kiságyat is biztosítottak házigazdáink. De ekkora társaság szempontjából a tágas, jól felszerelt konyha is óriási könnyebbséget jelentett a közös étkezések lebonyolításában. Egyik délután még palacsintasütésre is adtuk a fejünket a gyerekek legnagyobb örömére.

Csak kényelmesen, Pityerszeren

Kerekperec megmondom… Ez finom

Szombatra nem volt nehéz elfoglaltságot találni, ugyanis épp ezen hétvégén volt a magyar-osztrák-szlovén közös szervezésű Pannon Természeti Élménynapok rendezvénysorozat, ami rengeteg érdekes családi programot ígért határon innen és túl. A szomszédos Pityerszeren is akadt nekünk való látványosságot, ingyenes idegenvezetés keretében megnéztük az európai bölényrezervátumot és az Őrségi Népi Műemlékegyüttest, majd őrségi kerekperecet sütöttünk. Tökéletes időtöltés volt, mert nem kellett a gyerekeket messzire utaztatni, ugyanakkor érdekes információkat hallottunk az itt élő bölényekről és a környék növény- és állatvilágáról, a vidék különleges adottságairól, az itt folyó élet meglepő részleteiről. A népes gyereksereg leginkább a szépen felújított játszóteret díjazta, de lelkesen gyúrták a kelt tésztát is, hogy ebédre elfogyaszthassák munkájuk gyümölcsét, a fényes héjú, tökmaggal megszórt puha perecet.

Délután már nem is vágytunk máshova, mi felnőttek visszahúzódtunk az árnyas hintaágyhoz ki-ki a maga kávéjával, borával egy jó beszélgetésre. A gyerekek pedig felfedezték a nyúlketrecben tanyázó fekete-fehér szőrmókot, aki számtalan történet főszereplője lett az elkövetkezendő három napban. Ádáz csata folyt a nyuszi védelmére, mert a „nagyok” minduntalan pörköltet akartak belőle főzni. Ha épp alábbhagyott a küzdelem, az ellenfelek nagy egyetértésben szaladtak a kert végébe focizni, vagy pitypangot fújni. Vacsora után aztán végre elcsendesedett a ház, akkor előkerültek a kártyák, társasjátékok a földszinti tágas étkezőben hajnalig folyt a játék.

Végül piknikeztünk…

Piócavadászat

Vasárnap úgy döntöttünk, nem veszünk részt szervezett programokon, inkább magunk vágunk neki az Alpokaljának, hogy letekintsünk a magyar-osztrák-szlovén hármas határról, mint kiderült, ez nem is olyan egyszerű. Értesüléseink szerint a  magyar oldalról csak komoly túrázó tapasztalattal érdemes nekivágni az útnak, ezért az osztrák Oberdrosen festői kis falujában kerestünk túraösvényt a nevezetességhez. Két helyet is javasolt a navigátor, de egyiknél sem tudtuk az autókat biztonságosan leparkolni. Mivel jócskán ebédhez közeledett az idő, és a gyerekek tűrőképességük határához értek, ami az autóban való ücsörgést illeti, kupaktanácsunk úgy döntött, hogy hármas határ ide, hármas határ oda, visszafordulunk, és a délután hátralévő részében piknikezünk a Szentgotthárd mellett fekvő Hársas-tó partján. Mondhatom, üdítő időtöltésnek bizonyult, hiszen a kora nyári napsütésben térdig csatangolni a tóban, piócákat és ebihalakat kergetni óriási móka! A tókerülő séta azért okozott némi bonyodalmat, mert az előző napok esői jól feláztatták a talajt, így a babakocsik kissé cuppogva haladtak. Szóval, nem erőltettük a dolgot, inkább visszatérünk a Borcsa-portára, hogy előkészítsük az esti szalonnasütést. A kertvégi focibajnokság következő fordulója alatt leégett a parázs, s már jöhettek is a szalonna-, kolbász- és pillecukornyársak a focisták legnagyobb örömére.

Öröm az ürömben

Hétfőn délelőtt szerettük volna megismerni Őriszentpéter, az Őrség központját. Próbálkozásunk azonban nem volt eredményes, az Őrségi Malom Látogatóközpont átépítés miatt épp zárva volt, a Natura 2000 Látogatóközpontot még nem adták át, az Őrségi Múzeum pedig hétfő lévén szünnapot tartott. Az előző napon feladott túra után érzékenyen érintette a társaságot az újabb sikertelenség. Tanácstalanságunkban beültünk Ómama Kávézójába. Itt legalább nem csalódtunk, isteni finom sós és édes réteseket kaptunk, házi szörpöket és limonádét ittunk, nem mellékesen pedig turisztikai útbaigazítást is adtak a vendéglátók. Három látnivalót is javasoltak, ezek közül a magyarszombatfai fazekassal sikerült felvenni a kapcsolatot, aki szeretettel várt bennünket egy kis korongozásra.

A legkisebb fazekas tündér

Albertné Gombos Mariettától megtudtuk, hogy a környékbeli agyagos talaj adottságai miatt a fazekasság ősi mesterségnek számít az Őrségben. Ma már sajnos nem a helyi alapanyaggal dolgoznak, mert a bánya nem üzemel. Ugyanakkor a hagyományos módszereket igyekeznek kiegészíteni a modern technika eszközeivel, így a kerámiákat nem a régi eljárás szerint 800 C°-on égetik ki, hanem jóval magasabb, 1200 C°-on, ennek köszönhetően sokkal szívósabbak lesznek az így készült tárgyak. A bögrék, tálak, tányérok például mosogatógépben is moshatók.

Mielőtt a korongozni kezdtünk volna, egy gyors bemutatón elleshettük a technikát és megkaptuk a legfontosabb instrukciókat. Amikor aztán odaül az ember az agyag mellé és elkezdené olyan játszi könnyedséggel formálni, mint Marcsi, akkor döbben rá, hogy ez nem véletlenül mesterség, aminek elsajátítását elődeink már gyerekkorban elkezdték. A művelet egyébként annyira látványos is egyben, hogy minden gyerek (és felnőtt…) nyafogás nélkül kivárta a sorát, miközben végignézte a másik ügyködését. Egy kis segítséggel azért elkészültek a szép kis tálkák, kicsit girbe-gurbák, itt-ott belapulva, de mindenki nagy büszkeséggel vitte haza munkája gyümölcsét.

Estefelé, amikor már enyhült a meleg, átsétáltunk a szomszédos Templomszerre, ahol a kedves házigazda megengedte, hogy a tucatnyi gyermekünk megetesse és megsimogassa a kecskéket, bárányokat és törpedisznókat. Nem lehetett panasz, az állatok jól laktak a gyerekek nagy örömére, és az udvarban sem maradt két centiméteresnél nagyobb fű…

És vége lett…

Elérkezett az utolsó nap is, pedig még annyi helyen nem jártunk, annyi mindent nem próbáltunk ki! De hát nem lehet mindent négy napba sűríteni, főleg, ha ennyi apróság igényeit is figyelembe kell venni.

Erdőn, mezőn visz az utunk

Egy kellemes kis túra még belefért a lábunkba, miután összecsomagoltunk. Elsétáltunk a Pityerszer másik végébe, s onnan indultunk a kijelölt tanösvényen a skanzen felé. Táblák segítették az eligazodást a környéken található háztípusok és településszerkezetek közti különbségek felismerésében.
Útközben betértünk rétesezni az egyik portára, ahol a kis melléképületben a különféle olajok préselésébe is bepillanthattunk. Vevőcsalogatóként kóstolhattunk mák olajt, három különböző minőségű tökmag olajt és a kisajtolt magokból készült granulátumot is. Ez utóbbi meglepően intenzív ízű és finom volt.

Végül egy messze nyúló réten vágtunk át, amin százszámra nyíltak az Őrségben őshonos védett orchideafaj, az agárkosbor kisebb növésű lila virágai. A kisebb gyerekek számára is könnyen teljesíthető séta következő állomása a pityerszeri játszótér volt, ennek felettébb örültek a csemeték, mert ugyan 6-7 km-t legyalogoltak, de ki tudna ellenállni a mászókának, az óriáshintának és a falovacskának?

Kis pihenés után szomorúan vettünk búcsút Szalafő lankás dombjaitól, a nyugalomtól, amit ez a vidék sugároz. Irigylésre méltó, hogy néhány száz kilométerre a nyüzsgő városoktól milyen harmóniában élnek az itteniek a természettel, büszkén ápolják és közkinccsé teszik őseik örökségét, vendégszeretetükkel pedig újra és újra visszacsalogatják az ide látogató embereket.

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.