Szitkaink – Zöld Sarok

Szitkaink

kutya fája

Kutyafája

Sokszor mondják, hogy a magyarok tudnak a legékesszólóbban káromkodni! Bizonyára a Kedves Olvasó is látott már interneten keringő videókat, ahol hosszú percekig cifrázza valaki úgy, hogy közben nem ismétli magát.

Akkor kezdtem utánanézi a szitkozódás témakörének, amikor nagyobb gyerekeinktől kezdtem visszahallani az általunk használt kifejezéseket. Szöget ütött a fejemben, hogy vajon mit jelenthet a „kutyafája” és társai, hogy nem tanítok-e ezzel is olyan dolgot nekik, amit egyébként nem szeretnék!

Elküldi melegebb éghajlatra, vagyis a francba, még pontosabban a Francia Riviérára! De miért épp oda és milyen az, amikor a franc esik valakibe? Nem kellemes, annyi bizonyos!

Utazzunk vissza az időben úgy négyszáz évet, s máris VIII. Károly őfelsége hadseregében találjuk magunkat. Itt azonosították először a szifiliszt, amit felfedezésének helyéről francia, vagyis franc kórnak is neveztek és legjobb tudásunk szerint gyakran a franciák terjesztették (bár ezzel ők nyilván nem értenek egyet!). Szóval, ha a Riviérára küldenek, ahol könnyű elkapni a vérbajt, ne indulj azonnal!

Frászkarika

Frászkarika

Ha valakibe a nyavalya, fene vagy a frász esik bele, akkor is valami csúnya átok szállt rá. A nyavalya szláv jövevényszó, és mindenféle betegséget, bajt, rontást értenek alatta. A fene finnugor eredetű szó és a fen, vagyis köszörül, vicsorog kifejezésekből származik, így bármilyen feszült, idegesítő, dühödt helyzetre használható. A frász szavunk osztrák eredetű, a görcsrohamra, epilepsziára használták. Vagyis ha valakit kitör a frász, akkor annyira fél, izgul, hogy remegés, görcs jön a testére. A népi gyógyászatban ennek kezelésére valóban használták a frászkarikát, ami egy sült tésztából készült mágikus perecféle, ezen bújtatták át a gyereket, akit meg akartak szabadítani a görcsrohamtól.

kór

Nyavalya, kórság, rosseb

Azt meg végképp ne akarjuk, hogy valakit a rosseb egyen meg! Az ugyanis a „rossz seb” megrövidült alakja, amit a gyógyíthatatlan, fekélyes, rákos betegségekre használtak.

Leggyakrabban olyan istenkáromlások kerülnek szánkra, amelyek megszépített, eufemizált formája hallatán nem is gondolnánk, milyen durva kifejezéseket használunk! Ilyenkor a teremtést és Isten mindenhatóságát gyalázzuk, amely minden egyház tanításában hatalmas bűnnek számít. Ide tartozik a finomabbak közül a basszuskulcs, a teremburáját és a kutyafáját is!

A magyar ember azonban találékony, olyan szavakkal tudja helyettesíteni az obszcén szitkot, ami ártalmatlannak, humorosnak hat, ám mégis mindenki tudja és érti a tartalmát. Gyakori ugyanis, hogy Isten nevét állatokéra cserélik (kutya, macska), így máris más kontextusba helyeződik a „Kutya, macska rúgja (hogy mást ne mondjak…) meg!”

Istennek nevét szádra hiába ne vedd!

Harmadik parancsolat

Anyanyelvi gyökereinkhez tartozik az egyház által fontosnak tartott helyek, tárgyak, eszmék szidalmazása is. Ennek jó példája az „A hétszentségit!” felkiáltás, mely az egyház által tisztelt hét szertartásra (keresztség, bérmálás, eucharisztia, bűnbocsánat, házasság, betegek kenete, papi szentség) utal. Ennek megszépült formái az „Azt a hét meg a nyolcát!” és az „A hétszázát!” is!

Folytathatnánk még hosszan-hosszan a felsorolást! Ha valakit megragadott a téma, az alábbi oldalakon bővebben is tájékozódhat!

Forrás: http://refua.tirek.hu,

              http://www.nyest.hu/hirek/mi-nem-turi-a-nyomdafesteket

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.